jó, depresszáljunk máson inkább:

 

:D

napjaim, heteim, elmúlt két hónapom

felkelek reggel, geci álmos vagyok, leviszem a gyerekeket egy körre, fagyikabácsit le kell imádkozni a negyedikről, ha kész van meg liheg, akkor kézben, hazaérek, ráugrom a lakáskereső appokra, elküldök 0-5millió üzenetet, elsírom magam, dolgozom, stresszelek, felforrunk a lakásban, ebédkor ránézek megint a hirdetésekre (speed is key), ha jó nap van, kapok egy viewing időpontot, de úgyse fogom megkapni a lakást, ha rossz nap van, akkor csak elutasító üzeneteket, ekkor megint elsírom magam és közben a könnyeimet nyelve bizonygatom a kiskutyának, hogy találunk egy lakást, ahol nem kell majd a negyedikre lépcsőznie a kis nyugdíjas tacskólábain, meló vége, leviszem a gyerekeket, közben vagy utána elmegyek egy viewingra, hazaérek, ránézek a hirdetésekre, stresszelek, majd üveges tekintettel nézek valami sorozatot, míg be nem alszom a kényelmetlen kanapén. eközben stresszelek azon, hogy az otthoni lakáshoz be kellene fizetnem supposedly többszázezer forint elmaradt pénzt, amihez le kéne ülnöm és az elmúlt három év befizetési igazolásait összenézni a szartartály pdf-fel, amit a közösképviselő küldött és egy szót nem értek belőle, közben azon szorongok, hogy nem ettem egész nap, de nem szabadna éjjel zabálni, de mindegy, mert úgyis ez lesz ma is, kéne főzni, bevásárolni, németet tanulni, kulturálódni, olvasni, kirándulni a kutyákkal, párt keresni, mozogni, csinálni bármit, ami nem a lakásban szorongás, élni a hájlájfot nyugaton, vagy legalább nem szorongani nonsztop, de mégse megy. ésmég mindeközben először mennék végre nyaralni évek óta, 4 nap balaton júliusban, de már azon parázok, hogy ha közben viewing van, mi lesz, de közben azt is tudom, hogy ha nem tudok most kiereszteni legalább pár napra akkor bazmeg összeroppanok tényleg...

és, veletek mizu???

ugyanitt: tudsz kiadó lakást berlinben? mer kivenném.

bizi

 

a rendőrség szól, hogy ne legyenek seggfejek a szülők a gyerekeikkel a bizonyítványosztáskor. ok. mondjuk amíg nálunk még mindig az az elfogadott, hogy pár pofon az nem árt a gyereknek, SŐT, verjük csak őket alkalomadtán, meg utcaseprő leszel, ha magatartásból négyes vagy tizedik félévben, meg a pszichológus csak az ŐRÜLTEKnek kell (igaz, ki is tudná megengedni magának :/ ), szóval nem csodálkozom, de mellbevágott valahogy.

jo szombatot!