2019. november 29., péntek

always wear rubber


végre megtaláltam a gumiszervizem. jó, évente kétszer van rá szükség, amikor megkésve kicseréltetem az abroncsokat, de ez is, mint nagyjából MINDEN dolog az életemben, rengeteg parával és rágörcsöléssel jár, na meg tolódik, pedig egy fél óra félévente :D klasszik.

na de voltak rossz tapasztalataim, egy helyen valszeg át is basztak (abroncsilag, meg pénzileg is egy másikon), meg van, ahol érzi egy női vezető, hogy azért ő mégiscsak NŐ, nem érthet ő az autókhoz vagy a vezetéshez, macsófíling, illetve a múltkori helyen meg nekimentem kitolatás közben egy seprűnek, oda nem merek visszamenni HAHHAHHA :D nem, amúgy ott kellett várni is, meg hülye helyen van.

na de hogy van egy hely, nem a legolcsóbb, de kb 9-10 ropi enivéj, szóval hogy ha van ilyen parátok, ők jófejek voltak. femili biznisz. és amúgy nekem délután másnap délelőttre adtak időpontot is.


ide pedig lazán kapcsolódik ez a szám. ez az album az egyik kedvencem sötét napokra, dán pop :)






2019. november 28., csütörtök

can I punch nazis?


merült fel bennem az etikai kérdés, és nem csak bennem, ahogy látom, a kérdéssel például a boston globe és a guardian is foglalkozott, illetve itt egy érdekes point: Dispassionate discourse with Nazis is not only pointless, but actively dangerous.

igazából itt, a blogon elég vulgárisan szoktam kifejezni a véleményem (általában élőben amúgy egy diplomatikus ember vagyok, mondjuk káromkodni szeretek, de itt szokott a mocsok kibukni :), de különösebben agresszívnak nem mondanám magam. néha persze fantáziálok arról, amit ez a fiatalember egy nagy jobb horoggal véghezvitt, mikor arcon baszta azt a kis náci gyereket, de nem hiszem, hogy megtenném élőben. nem tudom. igazából a legrosszabb az lenne, hogy lesüllyedek az ő szintjükre, akiknek nincs agya, de van ökle. de hát ugye ha ez az ő eszköztára, akkor miért ne ezzel kommunikáljak vele - feltéve, hogy megérti?... na szal ja, értitek a dilemmát.

mindenesetre itt egy informatív holnap:



höhöhö

2019. november 27., szerda



amy winehouse is kurvára hiányzik...
whitney huston is kurvára hiányzik


damn

és mondanám, hogy drugs are baaad, mkaaay, de igazából nem
mert valami biztos lett volna, kellett volna, ami letompítja azt a fájdalmat és feszültséget, ami bennük lehetett folyamatosan
nem tudom, hogy az ilyen ki lehet-e kúrálni, fel lehet-e dolgozni valaha, szerintem nem, vagyis nem mindenki képes rá, ebben biztos vagyok
van, akinek közben van hosszabb élete és karrierje, ami kívülről teljesen okénak tűnik... mondjuk mint keith flint vagy chester bennington vagy chris cornell, vagy kate spade for that matter

szóval annyit mondok, fogalmunk sincs, hogy mik folyhatnak odabent a többiek agyában és lelkében, soha

soha senki sem tud téged megismerni, soha senki sem fogja megérteni a démonaidat


:(



(fostos pinterestről van ez a rajz, nem tudtam kinyerni, hogy ki rajzolta...)



2019. november 26., kedd


de mos komolyan...
Megszólalt az usánkás miniszobrot készítő művész: Félreértették az üzenetét

nem lehetne, hogy leszokunk, és a magyar kibaszott sajtó is leszokik arról, hogy az ostoba széljobbereknek, náciknak, bájerzsoltoknak magyarázkodunk? hogy is értené meg bazmeg? buták szegények. és nyilván nem indexet olvasnak. az összes ilyen faszság csak arra való, hogy a buta kis módjukon bekerüljenek a tévébe. ezért is kibaszott undorító a mai magyar kormány, mert most be is kerülnek.

elég volt abból, hogy a legaljasabb, legbutább, uszító faszfejekről szóljanak a híradások. hagyjuk már végre, hogy a zsoltit megegye az epe és forduljon fel egyedül bazmeg.

[insert háromezer tanulmány arról, hogy a szélsőséges, especially náci emberek ostobábbak, mint a többiek]

2019. november 22., péntek

HÉTFŐIG



ez amúgy tényleg bazmeg milyen... mikor a kurva fideszről van szó, milliókért mindenkinek az arcába dugják, mikor a klímáról, akkor fű alatt bazmeg. a kurva anyádat fidesz!

A kormány éppen nemzeti konzultációt folytat a klímavédelemről, csak az embereknek felejtettek el szólni róla

!!!
ITT elmondhatjátok a véleményeteket néhány klímaügyi kérdésről:
Kérdőív a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról
!!!

nyilván le fogják szarni, mint mindent, amit nem ők akarnak meg a barátaik. mintha nem róluk lenne szó, meg a gyerekeikről meg az unokáikról. meg a kibaszott földről, ahol élünk.


2019. november 19., kedd


úristen, ez a loft de kibaszott jó!!!
mindig bírom, amikor valaki híresnek tök jó ízlése van, nem ilyen megalomán. az okker nekem kicsit sok, de amúgy laknám HARD.






kyrgystan baby!!!


úgy fest, hogy júniusban valóra válik az évek óta tervezgetett utazás - anyukámék egy barátnője kirgisz származású, és évek óta húznak már, hogy megtervezi az utat, és mindig elmarad... de most úgy tűnik, összejön!!! ANNYIRA JÓ! tök kész vagyok!!!
szóval JÚNIUSBAN KIRGIZISZTÁNBA UTAZOM!!! lehet, hogy anyámék nélkül, egy zsák idegen hatvanplusszossal, de igazából még egy zsák influenszerrel is elmennék, ha ilyen egzotikus utazásról van szó... (illetve legalább nem akarnak majd millió kilométereket túrázni, hahaha) és átugrunk üzbégbe is, hihi, arra a részre, ahol anno nem jártunk. eléggé boldog vagyok, évek óta olvasgatok a helyről, és most összejhet, JÉÁ.
persze anyámék hitelezik nekem az úti díjat, mer melóm az még mindig nincs, de járogatok interjúkra, és pár napja épp jobban vagyok és nem akarom felkötni magam az állólámpára. ami elég jó, magamhoz képest. tényleg. igazából örülök minden ilyen napnak, ami könnyebb, szóval élem, amíg tart.


BISHKEK, KUMISZ, JURTÁK, VADLOVAK, JÖVÖÖÖÖÖK!!!



legszívesebben elkezdenék csomagolni MOST. :)


2019. november 16., szombat

tinderezgetésekbe


assssztakurva, mekkora egy pszichopata lehet ez a csávó... :O
meg nagyon buta is, ezt miért nem írta oda a bemutatkozójába?! pedig oly pontos!


amúgy ha ezt egyvalaki is olvassa, akkor nyugtasson meg palllíz, hogy nem én reagálom túl, hanem ez a leírás tényleg tutkó, hogy egy beteg emberhez tartozik...

de persze az is lehet, hogy csak egy komoly mondat van benne, hogy "van humora", és a többi egy INTELLIGENS, FÉRFIAS vicc!

2019. november 15., péntek



mindig is szerettem az olyan tanárokat, akik szerint a diákok a hülyék, hogy nem tanulják meg azokat a dolgokat, amiket harminc éve ugyanúgy tanít nekik, igaz, akkor még nem éltek, illetve közben elsuhant egy pár év, és ezeket a bácsikat, néniket lehagyta a valóság. hogy 2019-ben NEM BIZTOS, hogy a vaktérképes DOGA a legjobb eszköz, hogy tudják, hogy hol van eger. istenem. hát a történelem igazolja majdnem mindig, hogy a fiataloknak van igaza. ezek a kövületek meg, remélem, lassan kihalnak.

nem beszélve a MAGYARSÁGTUDATRÓL, ami külön nevetséges. hát nekem kérem ne mondja már meg senki, hogy legyek magyar, tekintettel arra, hogy magyar vagyok, magyarnak születtem, magyarként élek, TEHÁT EZ magyarnak lenni, amit csinálok.


elképesztő, elképesztő dolgok.




2019. november 4., hétfő


megnéztem az alitát, ha nincs kedved két órán áz nézni, segítek. egy szóban a sztori:

pinokkió-szkifi

amúgy szerintem szép volt. az mondjuk mindig felbasz, amikor bele vannak erőltetve ezek a kisebbségi mellékszereplők egy mondatra a filmbe, csak hogy legyenek, ami annyira gáz (a bá asszisztense, a fiú barátai, stb.). mint amikor a leszbi mellékszereplő tuti, hogy nem a szőke, fehér csaj. csak annyira fake. jó, tudom, halivud, mit baszódok ezen.


egyébként minden szar, sziasztok


2019. november 2., szombat

dis me



but i dont even have a job :(((