2017. május 31., szerda

nem tartom kizártnak, hogy a twin peaks második évadjának eleje a világ legjobb cliffhanger-lecsapása és visszatérő epizódja. valaha. on tv. evör.



ANNYIRA!
:)





2017. május 30., kedd


fél egy körül születtem, és nagyon meleg volt, ezt mondta anyukám.
szabin vagyok, de kicsit azért dolgozni fogok.
hm.
meg veszek húrt a gitárra. kb ennyi a tervem :)

nemtom, ez a szülinap para. magányos sport. hiába minden egyéb. nem is lesz se buli, se semmi. fuck it.






EDIT: nyilván nem adtuk le délben, hanem fél hatkor kb, így egész nap kb mégis otthon dolgoztam, és a szülinapi terveimből csak azt sikerült abszolválni, hogy este bekészülök. ok.






2017. május 26., péntek


pénteki oraveckoejjó




Somlyó György: MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.




2017. május 25., csütörtök


degeci :DDD






2017. május 24., szerda

2017. május 22., hétfő


elizabeth pattersontól akarok egy képet a nappaliba

színes cerkás képek...







bazmeg!



álmomban


johnny depptől kaptam egy tablettát és vele kábóztam, miért nem lehetett az, hogy felkelek és nem dolgozni kell jönni, hanem ekcsöli johnny deppel kábózom?!
:(((((((((((((
monday, bloody disappointment...



2017. május 20., szombat


hestegéletem, de mondjuk még csak 34 leszek... lehetek bármi. NEM.





á egyébként meg kamon.
what was the plan even :/




ugyanitt, ingyenes zenekarnév: daytime alcohol. azért említsetek majd meg a lemezborítón.






2017. május 18., csütörtök

stay-at-home mother of none from orlando


imádom ezt a hülyét :DDDD





készletes


a mai nappal, kicsivel 34. születésnapom előtt, önálló háztartásban élésem 8. vagy 9.? évében beszereztem az első étkészletem, ami nem össze-vissza, csálé és kicsorbult darabokból áll, amit anyám passzolt le (már csak a rohadó fedőket és serpenyőket kell pótolnom kevésbé rohadókkal...). persze, hogy nem új :), hanem egy retro szett, sötétzöld és üveg, de tök szép állapotban van, nem karcos, mondjuk az egyik tányérkészletből hiányzik 1 db, de így is van 4 szett tányér és 1 szett pohárka. IMÁDOM! egy fiútól vettem a used stuffon, négy ropiért, najó, nem tudott visszaadni, szóval 4400-ért :)

btw belépek a konyhába, a falon egy smároló férfipár illusztráció bekeretezve (jól nézett ki amúgy), és így mondja a fiú: - egyébként a LAKÓTÁRSAMMAL beszéltél, csak ő most alszik...
SURE, fiú, sure :D de nem, tök jófej volt :)


nagy terveim vannak a hosszú hétvégére, mivel átrendezni nem nagyon tudok már, mert a kanapét már minden lehető helyen kipróbáltam, és neki itt KELL maradnia, viszont pár évente valamit kell csinálnom a berendezéssel, mert becsavarodok, szóval végre széjjel-, majd összebaszkurálom a hálószobácskát meg a galériát, és naaagyon jó lesz, bár - mint apám felvilágosított - simán lehet, hogy az egyik műfal is ki fog baszódni teljesen :D de nem baj bazmeg, elég jó lesz, ha kész lesz... csak el kell kezdenem, mert ha jól timingolok, akkor pont a végekor lesz a lomtalanítás, utána pedig a festés az öcséméknél a szomszédban, és akkor eztet is lefesthetnék a maesztrók.
fú nagyon faszány lesz.

mondjuk eddig csak nagyra törő terveim vannak, még nem csináltam semmit, de hogy a lakásból kibaszom az évek óta őrizgetett szarokat, az tutika.
meg ha már megvan a terv, akkor csak kivitelezni kell ügyebár, az meg már lófaszkolbász. jó, nem, de az a könnyebb rész, mert tudom, mi felé haladok! :)



2017. május 17., szerda

2017. május 15., hétfő

metál!


a gitártanárom ezt osztotta meg ma:



:DDD
felnevettem



minden nő tudja, hogy a legjobb arra ébredni hétfő reggel, hogy megjött, és összevéreztél mindent!!!
de legalább süt a nap és meleg van JÉJ!
éééés átfoglaltam az utazást, 3 és fél hét és repülök szicíliába, ahol várnak a borok, a kibaszott tengeri kaják, a brutál bícsek és az etna! FAK JESZ!

szó kúl. szó kúl. sállálálááááá megint van mit vááárniiiiiii!





2017. május 14., vasárnap

egyáltalán nem vagyok elkésve, de mi a faszt adjak az öcsémnek és nejének  szülinapjukra?! van még kb egy órám indulásig :(

szar testvér vagyok, de leginkább a legrosszabb ajándékadó, ez biztos. utálom az ajándékozást, az az igazság.

2017. május 13., szombat



basszátokmeg... egy zsír NÁCI helyen játszottunk tegnap... szörnyen nyomaszt. úgy érzem, mocskos lettem. kibaszott hitleres meg horogkeresztes cuccok voltak!!! NEM HITTÜK EL!!!
aztán ági nem bírta ki, és a koncert végén közölte, hogy legközelebb egy buzifesztiválon láthatnak minket :D
félkomolyan azon fantáziálgatok, hogy felgyújtom azt a helyet egyszer. de legalábbis fel kéne őket dobni önkényuralmi jelképek használatáért. mocskos gecik :( és én ott énekeltem :(



2017. május 11., csütörtök


valaki végre mondja már el nekem, hogy mit jelent az, hogy
NYÍLT EGY KIS TÉR A MAGYAROKNAK.

"mi akkor is megválasztjuk újra és újra Orbánékat, mert végre nyílt egy kis tér Magyarországon az itt élő magyaroknak is, nem csak a turistáknak"

milyen tér? mi vaaan? mondjátok már el, hogy mi lett jobb az elmúlt években?? MI? államosították az oktatást, minden elbaszódott. egészségügy romokban. a fiatalok külföldön. haverok kitömve. korrupció. gyűlölet. ostobaság. félelem. kirekesztés. ez lett.
hátmárhogy ha ez a nemzeti értékek védelme, akkor nekem nem kell, köszi. ha nem ez, akkor mi??? MI??

eléggé érdekel, de nem tudom, kit kérdezzek, aki értelmes eléggé ahhoz, hogy lehessen vele épeszű vitát folytatni. :(








az a durva a john lennonnal, hogy vannak olyan számai, amiket persze jóval azelőtt írt, hogy én léteztem volna, hogy minden kibaszott alkalommal feláll a szőr a karomon és fojtogat a sírás, amikor meghallgatom (ötmilliomodszorra is).
lesz egy ilyen tetkóm - vagy az a borító, amikor alatta van, hogy WE ALL SHINE ON, mert we all shine on, on and on and on:







az van, hogy kibaszottul kellene egy másik zenekar, ahol más zenékben is kiélhetem magam... a fiúkkal leálltunk egy pár hónapja, és már elég durván kéne valami. járok énekre meg gitárra, tök jó amúgy, meg remélem, hogy megismerek egyre több embert és akkor majd alakulgat... meg most képben van egy gitár-ének akusztik cucc meg egy fankis dolog, de még semmi... ÁÁÁ!

a koncert meg, amire rábukkoltam a járatot (still lol), egyébként szerintem egy tök jó lehetőség lenne, csak hát nincs cucc, és nekünk kéne fizetni mindent, persze nó gázsi. mondjuk ha összeállnánk a másik bandával és úgy bérelnénk erősítőt, az tök patent lenne, szerintem pár ezret megérne, hogy tök új közönségnek, menő helyen játsszunk. az meg már az én hülyeségem, hogy ez nekem plusz ötven ropiba fog fájni kb :/ bár valszeg olcsóbb lenne, ha simán vennék egy úgy repjegyet, nem átfoglalnám. meh.

kibaszott zene. anélkül halál frankón semmi értelme semminek.



2017. május 10., szerda

én annyira kurvára nem értem az embereket.

elég pontos :/






értékeléske


ú, most volt az értékelésem, csípnak-bírnak. ez jó. :)
végül nem fogadtam el azt a másik melót. elég shiny-szexi volt az elején, aztán már annyira nem. úgy érzem, jól döntöttem. végül is itt most, úgy fest (bár you never know ugye...), elnyuggerkedhetek egy ideig.

mondjuk ha hirtelen beütne életem zenés melója, akkor nyilván mennék, de végül is eléggé jó dolgom van, na.



ezzel szemben a kutyának fejlődésre van szüksége a főni szerint. löl.


2017. május 9., kedd

életem:


a pillanatban, hogy lenyomtam a gombot, hogy kifizessem a saját szülinapi meglepi szicíliai repjegyemet, eszembe jutott, hogy az utazás kellős közepén koncertünk van.

NEM szicíliában :(


szóval oké, majd átfoglalom egy másik adag pénzért, szóval addigra egy fillérem nem marad semmire :D


annyira kiaszott FAIL vagyok bazmeg!







EDIT: majd félórára rá rájöttem, hogy PONT UTÁNA rá terveztünk nyuszóékkal amszterdamba menni... OKÉ!








2017. május 4., csütörtök


amúgy tegnap két ritter sportot vacsoráztam (joghurt és nugát).
BUT WHY AM I SO FAT AND UGLY?!
mindig ezek a kérdések...

on the other hand véletlen betértem a müllerbe a blahán, mert már épp úton voltam bubuval talizni, de a trópusi vihar utunkat állta, de már a blahán voltam, szóval kiderült számomra, most, hogy először mentem müllerbe, hogy a mindenütt vagy bazidrága vagy hiánycikk hamvasító sampon, amit használok, fele annyi, mint máshol!! vettem is nyomban hármat (plusz a ritterek :( )

GLÓRIÖSZ DÉJZ!!!


imádom a joghurtos csokikat! meg a joghurtfagyit. jezzz.




kutyakérdések


bercikutya pontosan leírta!



Új adót vethetnek ki a kutyatartókra

"Tényleg elmehetne már a véreres maláj lófaszba a Semjén. Kurva anyád te álkeresztény féreg.
Annyi minden értelmeset lehetne csinálni, hogy Magyarországon is nőjön a normális kutyák száma meg legyen végre egy erős, progresszív, életképes kutyatartó életmód, esetleg meg lehetne akadályozni a szaporítás térnyerését, de ugye azt már feladta tavaly a Földművelésügyi Minisztérium. Miért is fizetjük amúgy ezeket az embereket, ha nem azért, hogy problémákat oldjanak meg? Ja, hogy ha nem megy, akkor feladom és csá. Én nem tudom hogy ez így milyen munkahelyen működne.
A hozzájárulás alól mentesülnek a mentő és segítő kutyák, a rend és honvédelmi szervek kötelékében szolgáló ebek, illetve a „veszélyes” kutyafajták kivételével minden ivartalanított kutya. Kivételek még az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint az állatmenhely, ebrendészeti telep vagy állatvédelmi szervezet által örökbeadott ebek – számolt be a szakportál.
Mondom a problémát:
  • Miért nem mentesülnek a jól szocializált veszélyes kutyák?
  • Ki mondja meg, hogy melyik fajta veszélyes?
  • Miért nem mentesülnek az ivaros tenyészkutyák?
  • Mégis hogy gondolták ezt a vizslák hazájában? Rengeteg a vadászkutya, de nem minden kutya alkalmas vadászatra. Akkor most tényleg egy gyenge idegrendszerű vizslára majd fizessen adót, egy jó idegrendszerű vadászvizsgásra meg nem? Miért?
  • Miért kell büntetni azt, aki kutyát vásárol? Miért nem a szaporítókat büntetik, akik beteg kutyákat szaporítanak és rossz idegrendszerű állatokat adnak el? Megint ott vagyunk, ahonnan indultunk: miért veszélyes egy IPO vizsgás argentín dog és miért nem veszélyes egy agresszív border collie?
  • Miért adót vetnek ki és miért nem nyilvántartást vezetnek inkább?
  • Mikor kezdik el a helyes kutyatartást oktatni ahelyett, hogy a láncontartást is büntetik és szegény emberek ezért megölik a kutyáikat inkább, mint hogy tájékoztatná őket valaki?
  • Miért nem lesz ingyenes az egész országban az ivartalanítás?
  • Miért vannak kitiltva a kutyák az állóvizekből?
  • Miért nincs a kutyafuttatónak szabályozott minimális alapterülete és kötelessége az önkormányzatoknak arra, hogy ezt biztosítsák megfelelő területi eloszlásban?
  • Miért nincs városi kutyás vizsga?
  • Miért a jegyző hatáskörébe tartozik a kutyaagresszió?
  • Miért nincs szabály arra, hogy természetvédelmi területen nem lehet kutyát kilőni és hogy a vadászatot milyen egységes formában kell előre bejelenteni?
  • Miért lőhetnek a vadászok lakott terület irányába lakóövezet mellett a tiltás ellenére és miért nem indul eljárás az ilyen vadászok ellen?
Dolgok, amiket meg lehetne oldani, csak nincs kedvük."
^^^  KÁBÉ PONT MINT MINDEN AMÚGY!  ^^^  

"jól szocializált veszélyes kutyák? 
(v jól szocializált, v veszélyes, nem..?)"
nem, mert a veszélyes kutyát szeretik mindenféle szabályzatban meghatározni pl tv-ben vagy a repülőtársaságok a saját szabályzataikban. ez azon alapul, hogy bizonyos fajtákat kutyaviadalokra tenyésztettek régen, vagy szájzárat kaphatnak, vagy jellemzően erős gazdát igényelnek. argentín dog, amstaff, staff, bull, boxer, kaukázusi stb. ez egy prekoncepció, statisztikailag igazolható.
viszont ezek a kutyák nem az anyjuk méhéből jönnek ki úgy hogy embert esznek, hanem szocializáció kérdése. tehát ha valaki a kaujával vagy az amstaffal letesz egy IPO engedelmest (de még csak annyi sem kell, a K99 rendszerben már 3-as szinttől annyira kézbentartható kutyának kell lennie, hogy ez nem okozhat gondot) akkor az a kutya nem fog a statisztikába beleilleni.
én nem azt mondom, hogy adjunk mindenkinek a kezébe egy pitbullt, de azt határozottan állítom, hogy az adó bevezetésével semmi sem fog változni, pláne ha 20 ezer lesz a pitbull tartása. egyrészt elkerülik az adót, másrészt kidobnak majd egy csomó veszélyesnek bélyegzett kutyát. és nem tudom, hogy ez logikai hiba-e, ha úgy gondolom, hogy aki képes kidobni a kutyáját, az nem fektetett bele annyi energiát, hogy az jól szocializált legyen. tehát igazából súlyosabb a probléma, mint amilyen a kiindulásnál volt.
továbbá minden keverék kivételt fog képezni ezalól, szóval akkor miről is beszélünk?
mindemellett szocializációjából eredően veszélyes kutya ahogy írtam, a goldentől a puliig bármi lehet és ők is elég sokan vannak, tulajdonképpen szerintem többen is, mint a “veszélyes fajták”.





2017. május 1., hétfő



én.


el kéne menni a MÚMINVÖRLDBE.
csak biztos hideg van. rohadt svéd mesék :D amúgy a hely finnországban van, épp 6 fok van, de ma 12 volt :(