2020. december 24., csütörtök

karesz 2020


szal ma is meg holnap is meló, generally minden lángoló kaka, és én ezen annyira gecire felröhögtem ma:


egy kolléga rakta ki slackre. i mean. 

boldog karit!


2020. december 10., csütörtök

remebering csani:


aw you in trouble my nazi-jew friend

2020. december 8., kedd

tingz


egy: itt mellettünk bontják a dürert. minden nap reggel nyolctól estig. a legszuperebb, amikor a markolósok ilyenkor dudálással kommunikálnak, a hangzavar miatt. mindez szombat reggel nyolc. amúgy alapból csak az ablakok remegnek. 

mindent belep a por. a kint álló kocsikat, növényeket. szellőztetni is egy álom. közvetlen mellette van egy suli udvara, olyan, mintha deres lenne, de nem, az mind por. kint játszanak bazmeg a gyerekek, tüdővírusban, légszennyezésben. én, ha szülő lennék, szétperelnék mindenkit amúgy.

a kutya persze full stressz, retteg lemenni.

kettő: a héten az alattam lakó felújít (the psycho csávó, ya know). alapból is minden áthallatszik, de ma 7:59-től kábé négyig ment a buli. minden csövünk ugyanaz kábé, úgyhogy úgy telefonáltam ma öt órán keresztül, hogy valaki az agyamat kalapálta folyamatosan. alapból is kibaszott kimerítő, de ez, hát ez horror volt. a koponyám mintha szilánkokban lenne.

úgyhogy holnap kelek hajnalban és minden szarral áthúzok budára anyámékhoz dolgozni. legalább a kis lúzer állatkáim élvezni fogják a kertet.

a kurva anyját mindenkinek.

let me fucking die now.


2020. december 5., szombat

magyarázatot követelek!!!

 
miért nem gyártanak kenguruzsebes pulóvereket kapucni NÉLKÜL?!
mint ez:



de nincs egy darab se, ezt se lehet már kapni.

WHY. én úgy szeretem :(


2020. december 2., szerda

végre egy kis nevetés!

 
öregem, a szájer mémek... ZSENI.


also, új kedvenc honlapom van:

# days since the last prominent homophobe was caught in a gay sex scandal:

1


ELSŐK VAGYUNK!!! jobban teljesít!


egyszerűen imádom ezeket a sztorikat!!! állítólag egy gumi nélküli meleg orgy volt :D egy csoda, én mondom, ez az egész.


amúgy rohadtul nem érdekelne ez a dolog, ha ezek az emberek nem pont azok a homofób gecik lennének, akik képmutató, demagóg, gyűlölködő módon, valamiféle keresztyén erkölcsi magaslatról tekintenek a halandó emberekre. miközben fasszal a szájukban ekiznek egy illegális buzibuliban, lockdown alatt. eszemfaszom, tényleg. 

hát ti vagytok a föld legnagyobb söpredéke. 

de legalább egy fideszes lemondott, ez is valami!

meg hát a mémek, ÓH A MÉMEK!


2020. november 12., csütörtök



ú az nem para, hogy szekszis hugh grant szeptemberben HATVAN lett?
de.
vagy hát nem.

hisz ez 2020.


2020. november 5., csütörtök

 

szerintem ez nagyon érdekes, és szépen mutatja, hogy mennyire weird amúgy az egész választási rendszer az usában:




2020. november 4., szerda

nail-biting


hooollleeee shiiit, michigan fordított! proud of my ex-home away from home🤞

fu tényleg hangyafasznyin fog múlni...

dél körül +4% volt trumpnak, most épp 0,2% biden, mondjuk persze még mindig nem lejátszott... 

pfuh


(also simán lehet, hogy koronás vagyok😆, de lehet, hogy csak nátha vagy sima influ. az orvos azt mondta, nem küld el tesztre, mert mire kiérnek, letelik a karantén és hogy káosz van... cool, coolcoolcoolcoolcool. lehet, hogy fizetek egy privátot, meglátjuk, hét végére hogy leszek...)


2020. november 1., vasárnap

csilliárdos

 

jó, a kedvenc filmem azóta is a me and you and everyone we know, és miranda july a kedvenc rendezőm és kész.




és nem ismertem fel evan rachel woodot végig :D

megnézed a filmjét, és közben megváltozik a lelked egy kis darabja. nem is tudom, hogy van ez. imádom. 


2020. október 28., szerda



nincsenek hileri után illúzióim, de bazeg plíz ne szavazzátok vissza trampot bazmeg... i mean... TRUMP bazmeg

🤞🤞🤞🤞🟦


2020. október 27., kedd


de miért van az, hogy amikor marad egy kis maradék pénzem, nem a szükséges, párezres dolgot veszem meg belőle, hanem elköltök egy zsáknyit valami teljesen feleleges szarra?!

i'm so stupid.

mondjuk örömet okoz, ez is valami i guess... a bolygó megbaszódjon meg, amirite?! :(



2020. október 23., péntek

etikett

kérdéseim a marketplace-en érdeklődőkhöz:

1. mi a faszért nem lehet köszönni?
2. miért kérdezi meg valaki, hogy megvan-e még, ha egyszer ki van rakva? (ámbár biztos van, aki kint hagyja, miután eladta, dunno)
3. ha már ezt mind megtetted, akkor utána miért kussolsz, nem kell végül, csak érdekelt, hogy megvan-e? amúgy szívesen, u dumb bitch.


egyébként éljen a haza, meg ruszkik haza (incl. putyin), valamint szabad ország, szabad egyetem!!!

és orbán takarodj, forever.



2020. október 22., csütörtök



felhív ma reggel kilenckor egy beekizett hangú nő a gázszolgáltatótól, hogy van egy iszonyatosan kurvajó ajánlata, én így ok. 
hát minnndenkire vonatkozik a háztartásban, hányan élnek egy címen?
egyedül TETSZIK élni? 
SAY WHAT BRO?
biztosítás. ha eltörném akarom. 
én így hát mivel kibaszottul nem csinálok a pandémia miatt SEMMIT, mi a faszért kéne extra biztosítás? akciós utazótáska nincs, akurvaanyátok? vagy repjegy akció?
hát ezért lehet bármikor lemondani, CSAK egy nyilatkozatot kell nekik megküldeni!
hát ez kurvajó, de mi a faszért kötném meg eleve bazmeg?!

nem így mondtam obvi, mert úrinő (khm) vagyok, de mégis lelohadt az ekis hangja, és majdnem lebaszott, hogy nem veszek tőle biztosítást.

ok.


2020. október 16., péntek

 


de nem vágják bazmeg!!!


2020. október 4., vasárnap

 

um, yeah





2020. szeptember 28., hétfő

covid confusion

 
vettem egy lemezt egy pasitól (ilyen gyúrós férfi volt, de olyan cukinak tűnt, abból a bruttó egy percből, amennyit kontaktáltunk, valami baj van velem, mindegy, amúgy erre a színészre hasonlított, akit imádok, és kicsit selypített is, but it was kinda sexy. nagyon magányos vagyok, ebből is ez szűrhető le :((( ), NADESZÓVAL felveszem a maszkot, MAJD kezet nyújtok neki... 🤦

na ezért is se megyek sehová soha :D



2020. szeptember 24., csütörtök

ez a nap egyre jobb lesz!

az alattam lakó csávó (i think he's a psycho, but who isn't...) reggel nyolctól fúr-farag-flexel-falat dönt, nyilván minden előzetes bejelentés vagy bármi nélkül.
nálunk minden fing áthallatszik, képzelhetitek. kurvára nem lehet így dolgozni, plusz a kutyák is idegbajt kapnak, nyilván, zeng meg remeg a ház.

so cool. NOT.

állítólag a közös képi köntösben lesuhant reggel lebaszni :D will do the same, amint befejeztem a melót.

hát a kurvaannyát neki is.


kedves szülők!

 

először is: a kurva anyátok, hogy felkülditek a gyereket a másfél méter széles járdára biciklivel, miközben ti a KIJELÖLT biciklisávon mentek az úttesten. 

ja, nem biztonságos az úttest? talán kéne a gyereknek KÖTELEZŐ feleszerelést venni, lehet, hogy akkor nem loccsanna szét a koponyája, ha lenne bukója, vagy lámpája, vagy bazmeg bármi. de az nincs. ugyanolyan faszfej biciklist neveltek belőle, mint akik ti vagytok. gratulálok. 

de ha még ez sem, talán meg kéne tanítnai a gyereket beszélni, ha csöngetni nem tud, mert az, hogy a kis köcsög egy centiről motyog a fülembe valamit hátulról, mikor már alig tudom összeszedni a két kutyát bazmeg a járdáról, hogy pityuka elhajtson, szerintem kurvára nem megoldás.

hát a kurva anyátok.


de amúgy is annyira de annyira kurvára elegem van, hogy a seggfej szülők elvárják, hogy mindenki körülöttük mindent eldobjon, mert nekik van egy gyerekük. hát szarok a gyerekedre, haver! mindeki tud gyereket csinálni, nem az enyém, mi a faszért kéne nekem mindent eldobnom, mert pityuka iskolába megy vagy biciklizik vagy faszom se tudja. így lesznek ugyanolyan buta, öntelt, geci, önző segg felnőttek, mint ti. way to go.

soha, de soha nem akarok gyereket.



UPDATE:

ma (next day) egy kislány rollerozott mögöttünk, és szépen hangosan bocsánatot kért, aztán megköszönte!!! love ya kislány!!! you could be my kid lol :D


2020. szeptember 4., péntek

 

én kurvára nem értem azokat az embereket, akik nem hordanak maszkot, mer a HÁTTÉRHATALOM meg a kormány mondja. 

bazmeg mér, te azért mosol kezet szarás után, mert azt mondták, hogy kell, amúgy nem mosnál?! és ha a kormány mondaná, hogy moss kezet szarás után, akkor nem mosnál, mert csak kontrollálni akarnak? U SLOW BRO?

mintha bazmeg le kéne fűrészelned minden reggel a saját bal kezedet, és este visszanőne, úgy szenvednek.

egy kibaszott textildarabot kell az arcodra tenni bazmeg, ennyi, mi a faszomat szenvednek, el nem tudom képzelni. én szívesen hordok maszkot emberek között, mert amúgy is, korona nélkül is mind geci undorítóak. egy kovidnélküli bkvzás után is legszívesebben lefertőtleníteném a testem. 

szóval kell vagy nem kell, én maszkolok, amúgy is kaptam egy új, halálfejes maszkot ajiba lol.


2020. szeptember 1., kedd


kommenteljen már be az, aki szintén szarul van!
all entries excepted!!! nem kell a pandémia miatt!

biztosan 1st world problem, de én nagyon kész vagyok, hogy nem tudok utazni... amúgy a hatósági karanténban lehet kutyát sétáltatni?! komolyan kérdem.

illetve az is kommenteljen már be, aki tudja, hogy hogy fogom az életem nem kilátástalan foshalmaznak érezni! minden megoldás érdekel!


EDIT: kösz a semmit bazmeg :D

2020. augusztus 31., hétfő


veri tru

csak nem vagyok olyan menő és okos, mint rick, de pont olyan bunkó és szuicid:




2020. augusztus 29., szombat

napom:


jó, meló vége, végreh, hatnapos hét gecc!
kiugrom a neonba, record store day van, kéne a robyn kétlemezes lp. meg az instant karma 7 inch, ha van.

csé nem akar jönni?
nem veszi fel.

eh nem kéne később, mert nehogy hangoskodjanak a kutyák, mondjuk az amber smith annyira nem érdekel hattól

ne menjek?
ah de akarok!

najó faszom, elindulok.

elkezdek felöltözni, elered az eső, de mintha dézsából öntenék.

ez jel?

anyád akkor bazmeg!!!




EDIT: elmentem, mindkettőt megvettem egy nagy halom pénzért és most elégedett vagyok! :)))

2020. augusztus 27., csütörtök


ó drága tánbler, hát azért még néha deliverelsz, na!





2020. augusztus 25., kedd


ma azt tudom felmutatni, hogy összeírtam egy post-itre munka közben, hogy mikor csináltattam a tetoválásaimat.


ma is egy sikeres nap!!!


2020. augusztus 22., szombat



lol és lol







2020. augusztus 11., kedd

veletek mizu?

en elvagyok. cukik a kutyák. de hát ez nagy kompromisszum. nem tudom eldönteni, hogy inkább nem kéne kutya, vagy de. mangó most lett 1, úgyhogy még vagy tizenöt évig ez nem téma, hacsak nem hal valami darwin-díjas halálban. vagymi.
kicsit szobafogság, mert ordít, ha egyedül maradnak, úgyhogy a bulika kábé kizárva. lehet, hogy csak gyakrabban kéne kivinnem őket barihoz nyaralni, és hagyni magamnak időt eljárni.
nemtom, hogy ha be kell járni minden nap az iribe, mi lesz...

jóska meg folyton készen van ezek miatt a kibaszott viharok miatt, mert hagyján a dörgés, de ő a légnyomásból érzi már előre és pánikol. szegénykém, ilyenkor felhúzom a kis bunkerját a kanapé mellett ❤️

btw egy barátnőm azt javasolta, hogy ekizzek be takarítás előtt :D és ez egy elég jó ötletnek tűnik jobban belegondolva, szal ki tudja, mit hoz a hétvége... kéne egy kurvanagyot porszívózni, and that might help :D 

választanom kellett a szorongás diétával vagy egyensúlyabb munchies-zal, most az egyensúly a fontosabb, hát így megy a diétám... annyira nem gáz,de lehetne sokkal jobb is. de inkább ez, mint a depi.

amúgy meghát izé. semmi. itthon vagyok folyton. minden közepesen szar. de azért oké. ami jó.


2020. július 28., kedd



lángost akarok meg télifagyit!!!

faszom ebbe a nyárba.

mondjuk kinek nem, ugye...

nehéz nekem tompítók nélkül, lehet, hogy ki kéne egyszer próbáljom a manapság oly divatos tabikat, bár az eléggé kémikus nekem. meg hogy honnan.
a piában sok a kalória, plusz másnapos leszel tőle.
a fűvel jön a munchies.

mihez kezdjek így ezzel a kibaszott, fojtogató szorongással??
 
amúgy persze kibaszottul vágyom elmenni futni (kábé öt percet bírnék), de mivel a sógornőm folyton írogat, ha otthon hagyom a kutyákat, mert a kicsi süvölt, így abból is csak a szorongás van, ha elmegyek itthonról. igazából elköltözhetnének a picsába budára gyereket nevelni...

2020. július 26., vasárnap



mai diétás, fenntartható és egyben költséghatékony ebédem egy gigggantikus csirkés burrito az arribából, jalapeno poppers szósszal...
gecc, it was sooo worth it!!!


2020. július 24., péntek

 mér nincsenek drogkereső cicák??

ja...



2020. július 20., hétfő


szóval járok erre a lökéshullám-izére a könyökömmel hajnalonta, és elsőre, mikor mentem, majdnem elájultam :D nem reggeliztem előtte, meg ájulós vagyok, és azért a könyök csonthártya tud fájni, sőt, meglepően fájdalmas tud lenni, ha nem számítasz rá. na de ma kiderült, hogy többen is ráájultak a nénikre közben már :D ez megnyugtat! nem én vagyok az egyetlen kibaszott frík.
mondjuk én annyiban jó vagyok, hogy mivel sokszor ájultam már el, tudom, hogy mikor jön és előtte szólok, nem utána lol

what a nice day already.

áram nincs, írtam a főninek, hogy szabinapot vennék ki, amúgy kicsit tényleg folyik az orrom meg fáj a torkom... de lázam nincs, azt mindig mérik a kórházba bemenet, erre se kell költeni mu-ha-ha




2020. július 19., vasárnap

day +3


mi van, ha elmosta a cetlim a vihar? és azt hiszi, hogy egy patkány vagyok és meghúztam és leléptem? :(
tudom, hogy nem tudja, hogy én voltam, de én nagyra értékeltem volna a gesztust attól a sok geci suttyótól, aki összetörte a kocsimat. még egy szétázott cetlit is. de amúgy a golyóstoll nem folyik meg az esőben, nem?


2020. július 17., péntek

évünk


pontosítanék: meleg pálinka bubisvizes üvegben, amikor másnaposan felkelsz és nagyot húzol belőle.





day+2


me se írt!!! szabin van?!

izgatottan várom a hétvégét!


2020. július 16., csütörtök


jaj jó, meg fog jönni hamarosan, de én teljesen bekönnyeztem ennek a dokunak a végén:





egy nagyon kedves bácsi ő :) 
aw!

és egy érdekes dokufilm, tök jó, hogy megcsinálták!
igen, kicsit pojáca, tök hiú, de tényleg a béke, a szeretet és az elfogadás árad belőle, úgy éreztem :)


mucho, mucho amor!!!


day +1

még nem írt emailt az autós, akit meghúztam... mi van, hanem tudja elolvasni?! mondjuk nyomtatottal írtam...

updates to follow lel...


2020. július 15., szerda

a siker tovább követ!


mostanra elintéztem máris pár dolgot, ennek következtében olyan álmos vagyok, hogy meghúztam egy kocsit is, és még nincs tíz óra. 

teljesen kész vagyok.

megkértem a főnit, hogy hadd menjek be hetente egyszer melózni az irodába, mert megbomlok.
viszont nincs kávé állítólag odabent😭😭😭


minden szar, nyomjuuuk!


2020. július 13., hétfő


asszem elértem a pandénia-mélypontom. persze rosszabb mindig lehet.
nem tudom tovább bemagyarázni magamnak, hogy minden oké. nem érzem jól magam. elegem van :( 
koncerteztünk amúgy és tök jó volt, de nem megyek sehova, ódzkodom tőle, és ismerősök puszit adtak az arcomra és nagyon rosszul éreztem magam attól is. gáz lenne azt mondai, hogy ne, pedig szívem szerint mindenkit egyméterről üdvözölnék. (kivéve a barátokat.)
bezárva érzem magam, agyamra mennek a kutyák, de kimenni meg olyan rossz érzés. minden rossz érzés. 
el akarok utazni berlinbe vagy amszterdamba, barátokhoz, de ott is rosszul érezném magam.
és közben ezek az eü dolgok is, az eltolt februári műtét is lebeg felettem,még nem mentem vissza az orvoshoz. de ma voltam az első lökéshullám-terápián, unfortunately nem oly fancy, ahogy a neve mutatja, hanem kellemetlen és fáj, mondjuk legalább rövid. reggel kibaszott negyed nyolcra járok, az is kiborít. főleg, ha előtte este vagy aznap este dolgozom.

ja, amúgy a meló is egyre szarabbul megy. 

szeretnék változtatni, de nem tudom, hogy min és mit. nem tudom, hogy mit akarok, igazából nem akarok semmit. 
kibaszott elegem van a depressziómból. most a telet egész jól kibekkeltem, nem örülök, hogy megint itt van. félek ilyenkor magamtól. félelmetes a negatív energia, ami árad belőlem magam felé.
kéne talán egy pszicho, de abból is elegem van. nem tudnék olyat találni, aki megfelel, vagy ha igen, biztos nem elsőre, és most főleg nincs energiám többet is kipróbálni.

és most voltam a hosszú szabimon is, szóval a szabi sem opció. 

nemtom, mi a faszomat csináljak. 


gondolom, megpróbálok túlélni.

pacsi a fellow depiseknek! 
let's feel really bad together separately.


2020. július 12., vasárnap

nem biztos,


csak lehet, hogy a kutyáim azért ilyen neveletlen hülyék, mert a leggyakrabban használt parancsszó nálunk  a NE LEGYÉL HÜLYE! :(


2020. július 10., péntek



a ma reggeli mázsálás végre meghozta az áttörést, 0,2 kg-mal alámentem a szülinapi célnak :) jójó, másfél hónappal később, but still. 17 kilóval nehezebben indultam az évnek, jeszoké.

persze ezt reggel pisilés után pucérom mértem, mint mindig, már biztos több :D

aztán ki tudja, mit hoz a jövő hét lel




2020. július 8., szerda

a pride hónap...


és a márkák:



kurvára pontos!

2020. július 4., szombat

hestegsiker


sikeres hónapot indítok, harmadika van, már alig van pénzem, vettem egy telefont használtan, meg is baszódott majdnem menten (nem teljesen, de épp eléggé idegesítően), ha ki kell cserélni a kijelzőjét, az legolcsóbban ötvenöt, annyiból már megvehettem volna újonnan, de már nem is lehet kapni. it's just so tipically me!
legalább a kiscsávó nem segg, akitől vettem, de nem fogja visszavenni, az majdnem biztos.

úgyhogy nem megyek nőgyógyászhoz ebben a hónapban sem! legalább nem műt meg még lel

de aztán meg megyünk zenekari logót tetováltatni, na az fasza lesz! remélem. még valami elbaszódhat persze... a basszgitárosunk, mádre első tetkója lesz, pár héttel az ötvenedik szülinapja előtt :D amúgy durvamód ilyen korai negyvenesnek néz ki, kemény. a dobosunk is akar, de neki is első lesz, plusz el kell rejtenie az anyukája elől :D szal chances are, hogy egyedül én fogok tetováltatni a végén :D de hát nem baj amúgy, mert eléggé gecimenő lesz. obvi.

szal még mindig kísér a siker!!! 

na pá gecc


ps: mikor beoltattam mangót, eltaknyoltam a gecire az egész rendelő előtt ugye (sikerforever, also a kutyát majdnem elbaszta egy kocsi mindeközben), és azóta is fáj a könyököm. remélem, jövő héten kiderül, hogy az is valami irdatlan szopóág. 

THANKS LIFE, THANKS 2020!!!

2020. július 1., szerda



ah végre bazeg, nem érzem magam ufónak, amikor valaki megkérdezi, hogy introvertált vagyok-e vagy extrovertált.

cos baby I'm an ambivert!!!

biztos azért, mert ikrek vagyok lel :D

mondjuk úgy képzelem, hogy az emberek nagy része az amúgy... 


hát ez. izzad a seggem is a szobában, jó lenne visszatérni az iribe, biztos fasza a légkondi :C


2020. június 28., vasárnap


shoutout csaninak:

welcome back, hiányoztam, mi? :D lel.
neked bármikor szívesen mutogatom a mellem egy rossz minőségű fotón, tudod jól!
de a tetkó, az tetszik?? :D


2020. május 29., péntek

tényállás egy nappal 37. születésnapom előtt.


- a kiskutyának vettem vadiúj szettet, de már elszoktam ezektől a puppy thingstől, szóval nem vártam, hogy a gyermek másfél nap alatt rágja szét a vadiúj hámját saját magán :D most biztostűvel van rögzítve, tudom, veszélyes játékot űzök, de most ez van

- ma belegondoltam, és arra jutottam, hogy végül is 37 vagyok/leszek, van melóm, van két kurvacuki kutyám, van egy rokkbandám, rózsaszín a hajam és imádom a tetoválásaimat, szóval ennél többet nem is akarhatok! hogy így ez fasza. hogy szerintem ha látnám ezt zsenge koromban, oké lennék vele. 

- szóval jah, i'm cool with being a spinster forever :)

- diétám megcsömörlött május havában, így a szülinapi célnál 1,7 kilóval több voltam ma reggel. mondjuk valami olimpikon biztos tud olyan trükköt, hogy holnapra az lemenjen :D, de nem kell. legalább nem fordult vissza, szépen stagnál vagy csöggenget, csak nem olyan gyorsan. ahhoz képest, hogy mennyire elegem lett minden szarból, a diétából, a főzésből, a lakásból, a faszomból, ahhoz képest azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok.
only kábé 15 more kilóz to go :( (will never happen)

- a május elején megrendelt asztal, amit a bútor1-ről rendeltem, soha nem érkezett meg... az volt mellé írva, hogy raktáron, úgyhogy írtam nekik két héttel a rendelés után, hogy mi a fasz. mondták, hogy május vége. bazmeg egy kibaszott hónap. vacilláltam, jó, mindegy, szülinapra ideér. na 28-án hívtak, hogy JÚNIUS végére lesz kész az asztal - mi a geci?! kábé 6 vascsőből áll meg egy lapból bazmeg, szóval nem egy egyedi mahagóni elnöki asztal... eszamfaszom. úgyhogy felmentem a jyskre és vettem egy szaros kis asztalt olcsóbbér, és el is hoztam egy napra rá a sarki áruházból. nem rossz amúgy, a minősége pont az elvárható, azaz szar, de olcsó. a célnak megfelel, a ma délutáni melóval fogom felavatni. 

- ugyanitt té online vásárlási tanácsai: KERÜLJÉTEK AZ ALZÁT, ha tudjátok! vagy ha szerettek nyitott szájjal faszerdőbe szaladgálni, akkor ne.


úgyhogy ez van, ma pár óra meló délután, holnap szülinapi pontugyanaz, mint amit csinálok hónapok óta itthon, vagyis semmi :D aztán vasárnap szintén kis meló, ami jó, mert dupla fizu van aznapra, mert ünnepnap, óje.


puszilunk mindenkit, fagyi és mangó és én.
bár mangó soha nem menne közel hozzátok, but still. 


2020. május 19., kedd

állatka

a rendkívüli közönségnyomás miatt (egyvalaki bekommentelt lel 😍) közszemlére teszem a mangót.
elég nyomi kis bénaság, be kell fogni a lakásban, ha le akarom vinni, de hát innen szép nyerni!!!

a két gyáva bazári majom 



2020. május 17., vasárnap

crazy dog lady



az van, hogy beszereztem egy második menhelyes szünyőt is :)
régóta fogalmazódott az ötlet, de most jött a megfelelő paraméterekkel rendelkező eb, vagyis hát valószínű, ha nem az lett volna, akkor is jön, mivel KIBASZOTTUL CUKI. egyből beleszerelmesedtük fagyival, mikor megláttuk a barinál, ő volt az ideiglenes befogadója. aztán kapott oltásokat, ivartalanították meg minden, és csütörtökön aláírtam a szerzit :)
8 hónapos, szuka, iszonyú paragép, szupercuki, egy növényevő denevér és egy rókakölyök szerelemgyereke, csak sötét színű, és nagyon apró. max 4 kiló lehet :D
mangó a neve.
majd megmutatom.
most szokunk össze hárman :)

hát ilyenek vannak énnálam. 
crazy dog lady in the rise bitcheeeees!


2020. április 28., kedd

SIKER!


a dílerem megkérdezte, hogy fogytam-e!!!
fak ye😂

2020. április 23., csütörtök

mai hétfőm

amikor reggel nekiállnék kávét főzni meg reggelit csinálni, és percekig nem értem, hogy miért nincs áram, majd a tesómékhoz fordulok a szomszédban, és felvilágosítanak, hogy ma van 23., amikor 8-16-ig áramszünet van, amiről hetekkel ezelőtt szóltak, és az nem vasárnap... 


why am I so stupid?!

most addig fogok sorozatot nézni, míg le nem merül a laptop, aztán nyíkok. 
most jeleztem a főnökömnek, hogy sajnos nem tudom még használni a naptárat :(

ánem, kimegyünk a kutyával.

2020. április 20., hétfő

wazzaaap?

 gyerekek, a programok, amik vannak...

hétvégén (pedig szombaton melóztam is!) felporszívóztam mindent is. mostam, főztem.
tegnap már felvarrtam a felvarratlan felvarrókat a farmerkabátomra, illetve megvarrtam az évek óta leszakadt kabátakasztót. 
ma megragasztottam az eltört hűtőmágneseket.

konyhai eszközöket rendelek az interneteken...

rendeltem egy cipőt, a héten visszaküldöm a cipőt.
(gyönyörű amúgy, ilyen, de az egyik fele kicsit stikkes és egyből leszakadt a lábrahúzós akasztója :((( nagyon szomi vagyok ám miatta, mert le volt értékelve mint állat és régóta vágytam rá, but thanks nike a free visszaküldésért, az nagyon jófej dolog legalább)

aztán esetleg lecseréltetem a téligumit

kihívom a redőnyöst...

mit hozhat még ez a furcsa év énnekem?!
talán a kádat is ki fogom hipózni egy nap?!?

és emellett hálát adok a sorsnak still, hogy van melóm. kicsit néha be van lassulva, úgyhogy nem mondom, hogy nem aggódom, de örülök, amíg van. meg utánunk volt még egy csapat újonc, amúgy szerintem őket már tök fölösleges volt felvenni, nem geciségből, de remélem, őket basszák ki először helyettem lel.

eh.
amúgy meg puszika nektek. 

kezeket a magasba, aki kurvára elmenne már egy vodka-szódát meginni, beülni egy kajára, bebaszni valami jó koncertem, valamint koncertezni, meg kimenni a nyuszóékhoz berlinbe egy szokásos tavaszi hétvégére meg amszterdamba a kim gordon koncerte ahhh :(

but yah, be humble and greatful, i know, and i am...


2020. március 29., vasárnap

So needless to say, I'm odds and ends again


pár napja azt ámondtam, hogy kiderült, hogy terhes vagyok, és másnap tokióba költöztem.

másik szülő nem volt a képben, csak egy öreg japán néni, aki a kiadó lakás tulajdonosa volt, mert olcsón kellett a lakás, de ez mint egy hostel, olyan volt, csomó ember egy nagy szobában.



what is happening to my brain.


also hullámzóan vagyok nagyon mélyen és okén, elfogyott a vodka és a fű, legalább a vodkát tudom pótolni... vissza fogok szokni a cigire és a mindennapos ivásra.
a diéta haldoklik, de amúgy igyekszem pedig.

mindemellett iszonyúan horny vagyok, és tök magányos és tavasz van és what is happeniiiing aaaaaaaaaáááaáaáaáaáááááá


nem baj, kitartunk a kutyával.

megvarrtam egy bugyit, és új receptet is kipróbáltam tegnap.
kezd gecire elegem lenni a főzésből is amúgy.

és még csak most kezdődik a buli je.


és a szülinapi koncertemet is eltolják, jó, nem lepődtem meg.
annyira hiányzik a próbálás is a csajokkal meg a koncertezés bazmeg, ah.

weird, weird times we live in.


ja meg most jöttem rá, hogy a take on me-ben van egy ilyen rész:

So needless to say
I'm odds and ends again
But it's me stumbling away
Slowly learning that life is o.k.

milyen jó már, nem? de. úgyhogy ezt küldöm a karanténotokba:







2020. március 17., kedd



our 2020 life:







2020. március 16., hétfő


me durning diet ÉS covid 19:
nem tudom, hogy azért volt-e hasmenésem, mert koronás vagyok (értitek, mint a cukor hahahhaha), vagy mert vettem eritritet életemben először, és nem bírja a delikát, zsírcsokihoz szokott testem...

őrület.

amúgy a diéta abból a szempontból jó, hogy 12 kilót fogytam (pluszmínusz 1 kg) január óta. szerintem egyáltalán nem látszik (sógornőm szerint durván, hát nemtom...), de pár ruhán érzem.
most kezdtem kicsit megcsúszni, hát a munchies nem barátja a diétámnak :D akartam némi cukormentes comfort foodot is venni karantén idejére, de nem volt már a teszkóban semmi cukormentes :(((

nem baj, reggel még vettem pár kaját, cigipapírt és tankoltam, így soha többé nem kell emberekkel érintkeznem :D

most visszatérek a melóhoz, ágyő!

hajrá, tartsunk ki!
főleg azok, akiknek megszűnik a melója vagy nem kapnak fizut vagy ilyesmi.
nagy szerencsém, hogy nekünk adnak minden cuccot, és most internettel itthonról easy-peasy a meló...


2020. március 15., vasárnap


elképesztő dolgokat hozott elő belőlem a KARANTÉN, ma délre már kimostam egyet és kiteregettem, elmosogattam MINDENT is, átpakoltam kicsit a konyhát, és felporszívóztam mindenhol, incl. a nagy szőnyeg, ÉS a kicsik.
majd ebédeltem, de közben már készítettem elő a cuccokat, hogy főzzek.
most kész a pórés-gombás rizs (kurva lidlös rizs amúgy, szétfőtt a faszba, de legalább az íze jó...) meg ilyen sütős postós-mozzarellás-paradicsomos csirkemell.

úgy érzem magam, mint valami kibaszott háziasszony.

pedig amúgy délután metszeni akartam az udvaron és áthelyezni a komposztládát :D de nem találom a kesztyűket... úgyhogy ezt elnapoltam. de még rengeteg tervem van, felvarrót is kéne felvarrnom a farmerdzsekimre, megfurminálni a kutyát, felmosni a konyhában, de most asszem lecsillelek egy kicsikét :D

hát, stay at home and chill, folks!



valamint boldog nemzeti ünnepet, éljen a petőfi sanyi!


2020. március 12., csütörtök


most kúrtam el 5 rugót TULIPÁNRA. 

ok.

de hát holnaptól valszeg végig jövő héten work from home, szal legalább látom majd őket meghalni vohhaha

azért is vagyok ilyen nagyvonalú magammal, mert még mindig várom a kibaszott januári fizumat... igaz, a nagy része megy közös költségbe, but still :/


2020. március 11., szerda


a templomok tartsanak több misét - semjén, az ÉSZKOMBÁJN bazmeg

i agree!
és köhögjenek is egymásra mind.

i mean bicsplíz.




2020. március 6., péntek


én, ahogy várom, hogy az élet rámtörje az ajtót





I want to
I want to be someone else or I'll explode
Floating upon the surface for the birds
The birds
The birds

You want me
Fucking and come and find me
I'll be waiting
With a gun and a pack of sandwiches and nothing
Nothing
Nothing
Nothing

You want me
Well come on and break the door down
You want me
Fucking come on and break the door down
I'm ready
I'm ready
I'm ready
I'm ready
I'm ready
I'm ready






2020. március 4., szerda

:O



EHEZZ

fear factor :D



nem tudnám :((((


2020. február 24., hétfő

dolgok, amikről régen nem gondoltam volna, hogy lesznek:



csöcstetkó.
imádom amúgy🖤

just like janis, baby!

btw azt hittem, iszonyúan fog fájni ezen a helyen, de rohadtul nem... mondjuk kész is volt tíz perc alatt😍



2020. február 12., szerda

just so tipically me!



én nem értem, hogy egyes szülők miért olyan büszkék, ha neveletlen a gyerekük egy üzletben idegenekkel... milyen kis cukin bénázik mindenfele, míg apu nem figyel rá! i mean tudom, hogy életük kis szerelme, de nem az enyém BAZMEG... 

egy gonosz, öreg néni vagyok ma (is).


on other news, amint megjön az első fizum, vásárolok egy britney - one more time... pólót. MERT ESSENTIAL ÉS MERT MEGÉRDEMLEM BIACSS!



2020. február 11., kedd



elképesztő!!! és elnyomom ezeket a gondolatokat, de előjönnek, hogy ezt a csávót bizony az intenzív osztályig kéne verni, és amint felépül, minden alkalommal megint, amíg végre meg nem öli magát.


miért van ennyi féreg ezen a bolygón?!?

iszonyúan drukkolok a koronavírusnak!!! biztos jófejek is áldozatul esnének, de legalább egy csomó faszfej is! hehh



2020. február 9., vasárnap

patkányék a plázában



én úgy örülök, hogy az én anyukám nem olyan hatvanas néni, akinek szőkített vattacukorhaja van, türkizkék, széles szemceruzája és simán suttyó módon beavászkodik mások elé a cé és á sorban, mintha a harisnyákat nézné elöl, ami engem amúgy nem zavar, hát ha patkány, patkány, de egy nagyi és az unokája elé beállni bazmeg szemrebbenés és bocsánatkérés nélkül, hát baaaaz... te vén boszorkány, a ronda lányoddal együtt remélem örülsz, hogy hetven másodperccel előbb végeztél, mint én.

you bitch.






2020. február 2., vasárnap


bazmeg azt álmodtam (több bizarr cucc között), hogy az ügyfél, akivel együtt dolgoztam a beugrós melóban most, egyben AZ ORVOSOM, mert egy üdítőcég márkavezetősége mellett félállásban orvos...
dzsízasz. esküszöm, jobb lenne, ha megint rendszeresen szívnék és nem álmodnék semmit...
soon.
lol.



2020. január 31., péntek


EZ ÉN VAGYOK BAZMEG A KUTYÁVAL!!!



de nagy terveim vannak, veszek egy trenyót és elmegyek EDZŐTEREMBE. it's happening.
ma befejeztem a háromhetes beugrós melómat, de beszámláz a barátnőm, az új meg 5-én indul, szal még mindig bazmeg egy hónap, míg pénzt látok.

will i survive?

szerencsére a diéta miatt kajára mostanában tök keveset költök :/


2020. január 30., csütörtök



az azé mégis fucking mindblowing, hogy bájer zsolt, a mocskosszájú, náci kis féreg tüntet a gyűlölet és a rasszizmus ellen, bazmeg, hogy nem nyílik meg a szentanyaföld alatta és süllyed a tüntetők szeme előtt le a pokolba bazmeg...

WHAT
THE
ACTUAL
FUCK



2020. január 6., hétfő


🤷‍♀️


or ate pussy.

TRU.